A rémálom, ami soha nem ért véget: 10 évvel később is rendőrök védik a Charlie Hebdo elleni támadás túlélőit
Az iszlamista mészárlás túlélői közül akad, aki díjnyertes könyvet írt a történtekről, és olyan is, aki átállt az iszlamisták oldalára.
Megközelíti a háromszáz főt a szomáliai merényletben elhunytak száma. A hatóságok az al-Shabaab iszlamista milíciát sejtik a támadás hátterében.
Egyre több halálos áldozata van a szombati szomáliai terrortámadásnak – írja az Euronews.
A tudosítás szerint a halottak száma már megközelíti a 300 főt. Az áldozatok többsége civil, de diplomaták és kormányzati tisztviselők is vannak köztük. A halálos áldozatok mellett a sérültek száma is nagy, a merénylet következtében ugyanis legalább további 275-en szenvedtek sérüléseket.
Mohamed Abdullahi Farmajo, Szomália elnöke véradásra és összefogásra szólította fel az embereket.
A merényletet eddig még egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára, azonban a hatóságok szerint az al-Shabaab iszlamista milícia áll a véres robbantás hátterében. Az al-Shabaab az al-Kaida szövetségeseként ismert.